Ebben a lenyűgöző nyugodt tó látványában az ember azonnal egy békés oázisba kerül, ahol a vízililiomok kecsesen lebegnek a hullámzó visszatükröződésben. A víz felszíne egy kaleidoszkóp színkavalkád - a lágy zöldek táncolnak a halványkékkel, míg a virágok rózsaszín és fehér finom simításai jelennek meg a gyengéd ecsetvonások között. Monet technikája itt egyszerűen bűbájos; széles, áramló ecsetvonásokkal adja át a víz folytonosságát, elbűvölve a nézőt, és meghívva őt, hogy elmerüljön álmokkal teli minőségében.

Emocionálisan van egy érzés a nyugalom és a kontempláció a vízben. A fény lágyan szűrődik át a lombozat között, meleg ölelésbe vonva a jelenetet, majdnem úgy, mintha a természet titkokat susogna azoknak, akik megállnak, hogy értékeljék szépségét. Történelmileg ez a darab Monet hosszú távú vonzalma az ő kertje iránt és a fény és szín kölcsönhatásáról szól; összefoglalja az impresszionista mozgás középpontját, hogy az időben elkapja az átmeneti pillanatokat. Ez a festmény nemcsak élénk palettájáért és innovatív technikájáért rendelkezik művészi jelentőséggel, hanem Monet fáradhatatlan törekvésének bizonyítékaként is, hogy megjelenítse a természet többszörösen elvész ősi lényegét.