Ebben a bájos műben a vízililiák nyugodtan úsznak egy csendes tó vizén, megörökítve a csendes elmélkedés egy pillanatát. A kompozíció a néző tekintetét vonzza a vásznon keresztül, a kecsesen ívelt liliomlevelek középpontjából kiindulva sugárzón terjednek, felfedezésre invitálva e gazdag textúrát a víz felszíne alatt. Monet színkezelésének mestersége itt élettel telített; a lágy pasztell színek zökkenőmentesen keverednek—a virágok finom fehérjétől a környező növényzet pasztell zöld és kék árnyalatáig. A víz éteri minősége gyönyörűen átadódik laza ecsetvonásokon keresztül, mozgás és folyamatosság érzetét teremti, amely még mélyebben vonzza a nézőt a jelenetbe. A fényben van egy puhaság, amely az este közeledésére utal, miközben a hűvösebb tónusok borítják be a festményt, nyugodt és békés érzést ébresztve.

Az érzelmi hatás érezhető; olyan, mintha a szellő lágy suttogását érezné valaki, és hallaná a közeli levelek halkan susogását. Ez a munka nemcsak a természet szépségét mutatja be, hanem megragad egy nyugodt pillanatot az időben, amely mélyen visszhangzik a lélekben. Történelmileg ez a darab annak jele, hogy Monet későbbi felfedezéseket tett a fény és a víz ábrázolásában—továbblépve az impresszionizmus határain, ahol a forma másodlagossá válik az érzelem és a hangulat mellett. E mű jelentősége nemcsak esztétikai szépségében rejlik, hanem abban is, hogy képes a nézőket egy nyugodt és meditativ állapotba vezetni—amely Monet tartós örökségének, mint a tájfestészet mestere, jelképe.