Ebben az kifejező ábrázolásban a Roueni Katedrális egy finom árnyalatokból álló ködből emelkedik elő, megragadva a reggeli fényt oly módon, amely túlmutat a puszta ábrázoláson. Monet ecsetvonásai lágyak és impresszionisták, lehetővé téve a néző számára, hogy érezze, nem pedig lássa a katedrális nagyságát. A homlokzat, szellős kék és lágy pasztell tónusokban ábrázolva, szinte etéreiális; mint egy álomvilág, ahol a valóság keveredik a szellemiséggel. Ahogy mélyebbre néz, a vonalak élesebbé válnak, de elmosódnak a fény ködében, megtestesítve az idő és a légkör múlandóságát.

Ez a pillanat, amelyet Monet munkáinak tipikusan spontaneitása tölt meg, egyfajta nyugalmat és introspekciót ébreszt. A színpaletta túlnyomórészt hűvös, meleg sárga színek villanásaival, amelyek sejteket sugallnak, jelezve a hajnali fényességet, amely a hegyes ívek fölé emelkedik. Ez a darab nem csupán ábrázolás; ez egy meghívás arra, hogy merüljünk el a mindennapi élet nagyszerű szépségében, visszhangozva a 19. század végének művészeti mozgalmait, amelyek megpróbálják megragadni a fény és a szín múló jellemzőit. Az ilyen művek a modernitás felé vezető átalakulást jelzik a művészetben, ahol az érzések kezdenek felülkerekedni a merev formákon.