Egy nyugodt jelenet bontakozik ki, felfedve a természet és az építészeti elegancia harmonikus egyesülését. A világoszöld híd lágy íve uralja a kompozíciót, vonzó fókuszt alkotva, amely izgatja a nézőt, hogy átkeljen rajta. A híd alatt egy békés tó virágzó vízililiomokkal zsong, finom virágai rózsaszín és fehér színeket hintáznak a mélykék és zöld vízfelületén. A tó körüli dús lombozat zöld függönyt hoz létre, ami keretezi és hangsúlyozza a jelenet intimitását, provokálva a békés magány érzését; mintha valaki el tudna lépni ebbe a lágy suttogással és bársonyos világba.

Monet jellegzetes ecsetkezelése textúra és szín táncát képviseli, ahogy minden egyes vonás élőnek tűnik a mozgás és a leveleken átszűrődő fény érzésével. Mágikus kölcsönhatás rejlik a víz hűvös tónusai és a virágok meleg árnyalatai között; frissítő és megnyugtató—felidézve a világ káoszában a tisztaság érzését. A történelmi kontextus tovább gazdagítja ezt a művet, mivel az 19. század végén keletkezett, amikor az impresszionizmussal foglalkozó naturalizmus elkezdte felfedezni a szubjektív észlelést. Így ez a festmény nem csupán szép tájként jelentkezik, hanem mint egy vonzó felhívással arra, hogy felfedezzük az emberiség és a természet közötti mélyebb kapcsolatokat.