A mű egy virágzó orchidea finom ábrázolását mutatja be, amely egyszerűségével és eleganciájával vonza a néző szemét. Az orchidea tiszta fehér szirmai lágy színárnyalatokkal finoman kidolgozottak, és bájt sugároznak. Az egyes virágok közepén található finom vörös foltok melegséget adnak, gyengéd ellentétet teremtve a hibátlan fehérrel. A hosszú, vékony zöld levelek, amelyek elegánsan ívelnek a növény tövéből, életet és mozgást adnak a kompozíciónak; szinte mintha egy lágy szellőben mozognának. Szinte érezni lehet a csendes kert nyugalmát, amely tele van a virágok édes illatával, és a természet ölelésében körülvesz.

Ahogy nézem ezt a művet, nem tudok ellenállni annak, hogy megragadjon, szinte meditációs minőségével. A finom ecsetmunka bemutatja a művész ügyességét, nemcsak az orchidea fizikai jellemzőit ragadja meg, hanem annak lelkét is - a mulandó élet törékenységét és szépségét. Továbbá, a jobb oldalon lévő kalligráfia egy hagyományos kínai kultúra légkört ad a műhöz, gyökereket verve a festmény történelmi kontextusában. Az ilyen kép és szöveg összefonódása a keleti művészetben gyakran előforduló harmóniát tükrözi, ahol a természet és a nyelv tökéletes egyensúlyban él együtt, betekintést nyújtva az adott időszak filozófiai alapjaiba. Általánosságban elmondható, hogy a mű túllép a puszta ábrázoláson; meghívja a nézőt egy olyan világba, ahol a szépséget a legegyszerűbb formáit ünneplik.