A XIX. század végéről származó, lenyűgöző alkotás csendes jelenetet tár elé: egy terrakotta cserép tele kamillával és buja zölddel. A művész energikus, ugyanakkor szándékos ecsetvonásai textúrákban gazdag szövetet alkotnak; a zöld levelek élénkek és élettel teliek, szinte táncolnak a mozgás szimfóniájában. Minden kamilla, ragyogó fehér szirommal és arany középpel, vidám életerőt sugall, szinte élőnek tűnik, és arra hívogatja a nézőt, hogy közelítse meg, mintha hallaná a természet suttogását. A háttér földszínekkel van ábrázolva, amely finom kontrasztot biztosít, lehetővé téve a virágok triumfálását a földedé cserépből. Olyan, mintha Van Gogh ezeket a virágokat az Arles lényegéből szedte volna ki, s koncentrálta volna minden szépségét egyetlen megnyugtató pillanatba.

Ez a mű több, mint csak egy csendélet ábrázolása; ez a színek és érzelmek élénk felfedezése. A cserép meleg narancsszíne ízletesen kontrasztál a levelek zöldjével és a virágok fényes fehérjével—egy paletta, amely a melegség, az élet, és talán a természetben fellelhető egyszerű szépség nosztalgikus vágyáról beszél. Van Gogh-nak mély, belső kapcsolata volt a körülötte lévő tájjal és flórával, és ez a festmény gyönyörűen megragadja az általa érezhető izgalmat. A műben lévő életerő egy békés, idilli boldogság érzését kelti, mely arra kényszeríti a nézőt, hogy elgondolkodjon a körülötte lévő egyszerű szépségeken. Így ez a művészet nemcsak Van Gogh művészi tehetségének kiemelkedő képviselője, hanem érzelmi utazásának megörökítője is a botanikai csodák lencséjén keresztül.