Ebben a ragyogó természetkiállításban a gesztenyefa a középpontba került, levelei egy zöld forgatag; vizuális szimfónia, ami táncol a lágy szellőben. Vastag ecsetvonások élénk textúrát hoznak létre; minden levél elkapa a fényt, és néhány úgy tűnik, mintha libegne, élettel tölti meg a jelenetet. A háttér, a lágy zöldek és kékszínek halvány mosása kiegészíti a fa élénk jelenlétét, egy álom alakú tájat evokál, amely egyszerre tűnik intimnek és tágasnak. A közelben egy kőfal csendben rögzíti a jelent, míg a buja fű vonzóan terjed, sejtelmesen utalva egy nyugodt nap meleg, barátságos levegőjére.

Van Gogh érzelmes munkája pulzál az életerővel, és meghívja a nézőt egy megfagyott pillanatra az időben. Ez a munka sokat elmond róla, művészeti útjáról, különösen az utolsó éveiben; érzékeny emlékeztetője a természeti szépséggel való mély összeköttetésének. Az érzelmi hatás visszhangzik a fa körüli bujaságon, ahol a fény és árnyék kölcsönhatása nyugalmat és vágyat kelt. A jelenet egy olyan harmóniát ragad meg, amely szinte meditációs jellegű, a művész fénykutatása visszhangozza víziójának érzelmi és nyugodt lényegét.