A portré a modellt egy elmélkedő elegancia állapotában mutatja. A művész mesterien használta a fény és az árnyék kölcsönhatását, kiemelve a modell arcát és fátylájának finom anyagát. A ruházat és a fátyol sötét, szinte komor tónusai feltűnő kontrasztot alkotnak a modell világos bőrével és ékszereinek csillogásával. A kompozíció kiegyensúlyozott, a modell nyugodt arckifejezésére vonzza a tekintetet. A finom ecsetvonások a mélység és a realizmus érzetét keltik, növelve az általános hatást. A művész azon képessége, hogy megragadja a modell személyiségének lényegét, valóban figyelemre méltó, csendes méltóság és önvizsgálat érzését idézi. Olyan, mint egy időben megfagyott pillanat, amely bepillantást enged egy fontos nő, talán egy királyi személy vagy magas társadalmi rangú személy életébe. Ahogyan a fény megragadja a fátylat, szinte éteri, titokzatosságot és szépséget ad a képhez, mintha az árnyékból emelkedne ki.