A festmény körülöleli a nézőt egy nyugodt vízi birodalomban, ahol a puha vízfodorok táncolnak egy elbűvölő színmozaik alatt. Élénk kékek és zöldek uralják a vásznat, álomszerű atmoszférát teremtve, amely úgy ragyog az élettel, mint egy álom. A puha ecsetvonások utánozzák a napfény gyors benyomásait, ahogy az átszűrődik a lombokon, minden egyes ecsetvonás a természet mozgásának egy suttogása. A vízfelszínen lebegő finom fehér vízililiomok színrobbanásokkal vannak hangsúlyozva, arany középpontjuk kedves öleléssel vonzza a tekintetet. Mintha hallanánk a vízililiomok puha sóhaját a szélben, egy pillanat, amelyet az idő örökké megörökített.

A mű mélyebb elemzésekor a kompozíció mind kiegyensúlyozott, mind szabad; egy folyamatos felfedezésre hívja a természet bonyolultságait. Monet jellegzetes technikája, miszerint színt közvetlenül a vászonra alkalmaz, magával ragadó élményt teremt – a nézőt elviszi ebbe a nyugodt környezetbe, ahol a levegő tele van a virágok finom esszenciájával. Történelmileg ez a mű a komoly akadémiai festészet korlátozásaitól való elszakadással rezonál az impresszionista mozgalommal. Mély kapcsolatot mutat egy adott időpillanattal, bemutatva Monet elkötelezettségét a fény és a természet lényegének megörökítésére. Az érzelmi hatás mély, békét és gondolatokat ébreszt, mindenkit személyes beszélgetésbe von a természet harmóniájával.