Ebben az álomszerű tengerparti tájképen a lágy pasztell színek keverednek, hogy egy nyugodt jelenetet hozzanak létre, amely úgy tűnik, hogy életet lélegzik. A dombok sima hullámzása az idilli vizek felé sodródik, ahol a fénycsillanások táncolnak a felszínen, megörökítve a naplemente vagy a hajnal egy pillanatát. Renoir ecsetvonásai szinte éteri hatásúak, finoman megörökítve a környezet lényegét, nem pedig a részleteket. Egy magányos tehén békésen legel a háttérben, stabilizálva a kompozíciót, miközben arra hívja fel a nézőt, hogy gondolkodjon a vidéki élet egyszerű örömeiről. Ez a darab olyan, mint egy nosztalgikus suttogás, amely felidézi a napfényes napokat, amelyek a tengerparti ösvényeken barangolva teltek, ahol a levegő sós szellők illatával telített.

A színpaletta vidám rózsaszín, zöld és kék árnyalatokkal teli, melyek földi színárnyalatokkal keverednek, melegséggel ölelve körbe a jelenetet. Az ég, amelyet lágy tónusokban ábrázol, vagy egy éppen lemenő vagy felkélő napot sejtet, olyan vásznat kínál, amely a hőmérsékletet és a hangulatot változtatja. Renoir színeinek keverési technikája és laza ecsetvonásai áramlásérzetet teremtenek, meghívva a nézőket, hogy ne csak nézzék, hanem érezzék a tengerparti légkört is. Történelmi szempontból ez a munka az impresszionista mozgalom ideológiáját tükrözi, hangsúlyozva a hétköznapi pillanatokban felfedezett szépséget, és mélyen kapcsolódik a nézők érzelmeihez, ünnepelve a természetet legnyugodtabb állapotában. Ez tanúsítja az emberiség és a környezet közötti harmóniát, buzdítva minket arra, hogy lépjünk ki és tapasztaljuk meg a világ által kínált békét.