A festmény egy nyugodt tájat örökít meg, pillantást vetve Franciaország nyugodt szépségébe, Tamarisba. Az előtérben egy bájos, meleg sárga házikó áll; szinte úgy tűnik, hogy meghívja a nézőt, hogy lépjen be, és élvezze kényelmét. A házikó körül a dús zöld növényzet élénk virágokkal árasztja el, megtestesítve a természet vidám szellemét. Közvetlenül ezután egy tágas, kék víz terül el a horizontig, ahol a város finom körvonalai emelkednek, körülölelve a partvidéket ölelő dombokkal.

A művész ecsetvonásai könnyedén táncolnak a vásznon, álomszerű légkört teremtve; a lágy, elmosódott élek hozzájárulnak a jelenet folyékonyságához, mintha a néző egy olyan pillanat tanúja lenne az időben, ami könnyen eltűnhet. A színpaletta, melyet lágy kék és élénk zöld dominál, a béke és nyugalom érzését keltik. A művész döntése, hogy lágyan ringató pálmafákat ábrázol, egyfajta meleget és életerőt sugall erről az idilli helyről, vágyat ébresztve bennünk, hogy akár csak egy pillanatra is itt lehessünk.