A műalkotás a természet lényegét ragadja meg egy tekintélyes olajfá méltó ábrázolásán keresztül, amelynek csavart törzse az állhatatosság történeteit meséli. Monet kifejező ecsetvonásai életet lehelnek a jelenetbe, meghívva a nézőt, hogy érezze az ágak finom ringását, mintha egy csendes mediterrán ligetbe vezetne minket. A fény és árnyék játéka álomszerű atmoszférát teremt: lágy kék és zöld tónusok keverednek, nyugalmat és elmélkedést ébresztve, míg az élénk barna és okker vonások hangsúlyozzák a fa csavart textúráját. Majdnem hallani lehet a levelek susogását és a szellő suttogását — olyan pillanatok, amelyek az időben felfüggesztve maradnak.

Monet természet iránti figyelme nem csupán az olajfák iránti vonzalma miatt van, hanem tükrözi egy szélesebb értelemben a múló szépség pillanatait megörökítő törekvéseket is. E mű az impresszionista mozgalom jellegzetes képviselője, amelyet laza ecsetvonások és a fény hangsúlyozása jellemez. Monet úttörő szelleme élénk tájon vezet minket végig, amely nemcsak az olajfát ünnepli, hanem a természet esszenciáját is. Ebben a műben az olajfa büszkén, de alázatosan áll, arra hívva minket, hogy elmélkedjünk környezete és a környezet változó hangulata felett, emlékeztetve minket, hogy a természet szépsége az egyszerűségében és összetettségében rejlik.