Ez a műalkotás egy nyugodt tengerparti tájat mutat be, amely a 19. század közepének idillikus szépségét rögzíti Nantucketen. A nap, alacsonyan a láthatáron, meleg fényt borít a jelenetre, finoman sárgás árnyalatokkal az ég alján, majd a tenger nyugodt kékébe átmenve. Egy keskeny homokos út vonzza a tekintetet a part mentén, míg a fűcsomók ölelik az éleket, létrehozva a föld és a víz közötti harmóniát. A hullámok lágyan simogatják a partot, ellentétben a föld szilárdságával. Itt a művész figyelmesen ügyel a fény és árnyék részleteire, előidézve a nyári nappal fújó szellő érzését; szinte hallani lehet a lágy habzás hangját és érezni a bőrön a meleget.

Tágabb értelemben ez a darab a 19. századi amerikait jellemző természeti vonzalmat és a tengerparti tájak romantikus felfogását tükrözi. A színpaletta megválasztása – a lágy pasztell színek, melyek egy kicsit tompább élénkséget tartalmaznak – egy nyugodt nosztalgiát sugall. Richards elvisz minket erre a nyugodt helyre, meghívva a nézőket, hogy meneküljenek a modern élet zűrzavarából, és merüljenek el a természet nyugtató ölelésében. Képessége a tágas égboltok és a vízen való fényjáték ábrázolására kiemeli a természetes tájak magával ragadó szépségét, és fontosságát jelzi, mint kiemelkedő figura az amerikai tájképfestészet területén.