Ebben a lenyűgöző tájképen a nézőt egy csendes folyóparti jelenet vonzza, amely a tavasz vitalitásával telik meg. A ecsetvonás egyértelműen Van Gogh-é - kifejező, örvénylő vonások keverik a fákat, a vizet és a növényzetet egy zöld és puha pasztell tónusok szimfóniájába. Egy híd bújik meg a lombkorona között, ívei zökkenőmentesen kapcsolódnak a kompozíciót keretező fákhoz. Minden egyes vonás élettel teli, evokálva a levelek finom susogását és a folyó víz mormogását. A fűvel borított partokkal a vadvirágok díszítik, kis színrobbanásaik hangsúlyozzák a szezon újjászületését. Ez egy időben megfagyott pillanat, ahol a természet minden egyes ecsetvonásban virágzik, felkérve a nézőt, hogy mélyen lélegezzen friss levegőt, és élvezze egy tavaszi nap melegét.

A színpaletta az érzékek ünnepe - a vibráló zöldek megbillennek a melegebb sárgákkal és földszínekkel, harmonikus egyensúlyt teremtenek, amely a természet energikus pulzusát tükrözi. Van Gogh jellegzetes technikája, vidám színalkalmazása, egy érzéki élményre utal, ahol majdnem hallhatjuk a tavaszi madarak kórusát és érezhetjük a lágy szellőt. Ez a mű nemcsak egy helyet képvisel, hanem egy érzést is - a nyugalmat, amely a természeti szépségben található. A munka megfigyelésekor úgy zeng, mint egy emlékeztető, amely az egyszerű örömökre hívja fel a figyelmet, amelyek a világban körülöttünk lakoznak, ügyesen készítve el a művész életének kulcsfontosságú szakasza alatt, nemcsak egy pillanatot képvisel a természetben, hanem Van Gogh mély megbecsülését is a vitalitása iránt.