A jelenet egy nyári nap enyhe sóhajaként bontakozik ki; a rét élénk zöldje, amelyet napsugár tarkít, magához vonzza a tekintetet. Egy magányos szürke ló békésen legel, formája a ködös atmoszféra miatt lágyul, központi alakja ennek az idilli tájnak. A művész mesteri ecsetvonásai, a rövid, törött jelek tánca, megragadják a fény és az árnyék játékát a mezőn, mozgás és vitalitás érzetét keltve. Az égbolt, a lágy kékek és fehérek vászna, meleg szellőre utal, ami a nyugalom általános érzéséhez adódik. A távolban egy faegyüttes és az épületek sejtése egy rejtett falut sejtet, teljessé téve a vidéki varázs látomását. Ez egy festmény, amely a csendről suttog, arról az egyszerű szépségről, amely a természet ölelésében található.