Ez a vonzó művészet egy légkörbe merült tájat örökít meg, amely tompa színpalettával van ábrázolva. A jelenet egy sötét öltözetű magányos alak körül bontakozik ki, aki egy ritkásan benőtt kert területén sétálva vezeti a néző tekintetét a lágy úton. Az őt körülvevő földszínek egyfajta nyugalmat és kontemplációt idéznek fel, míg a távoli harangtorony, fákkal körülvett, fókuszként működik, invitálva a nézőt a háttér felfedezésére.

A kompozíció ügyesen van megalkotva, hangsúlyozva az emberiség és a természet közötti csendes interakciót. Van Gogh ecsetvonása kifejező vonások és lágy érintések keverékét mutatja, mélységet és textúrát teremtve a tájon. A lombkorona irányított káosza, a nyugodt éggel kontrasztban, nosztalgikus érzetet kelt. Ez a mű nemcsak Van Gogh fejlődő technikáját emeli ki, hanem egy emlékeztetőt is ad a 19. század végének vidéki életének egyszerűségéről és összetettségéről, megtestesítve a művész gondolatainak és tapasztalatainak érzelmi táját.