Ebben a lenyűgöző darabban a néző egy éteri világba kerül, ahol a víz és a fény mintha ölelkezne. A víz felszíne ragyogó vászon, amely színeket tükröz: lágy sárgák, gyengéd zöldek és finom rózsák keverednek, létrehozva egy harmonikus keveréket, amely táncol a szem előtt. Monet ecsetvonása folyékony és spontán, mintha egy átsuhanó pillanat lényegét kapná el. Majdnem hallani lehet a szél suttogását és a víz halkan csobbanását lebegő vízililiákon, minden ecsetvonás életet lehel a jelenetbe.

A kompozíció a tekintetet felfelé irányítja, ahol a fény fentről árad, meleg ragyogása fokozza a jelenet mélységét. A színek kölcsönhatása nyugalomérzetet kelt, ugyanakkor utal a idő múlásának mulandóságára. Monet innovatív megközelítése a impresszionista mozgalom idején forradalmi volt; arra törekedett, hogy ne csak a táj vizuális izgalmát fejezze ki, hanem annak érzelmi visszhangját is. Ez a festmény tanúja ennek a célnak, invitálva a nézőket, hogy merüljenek el abban a világban, ahol a természet szépsége szembesül a nappal éjjé váltásával.