Ez a vonzó mű vidéki nyugalom és a természet szépségéről mesél. A nézőt azonnal vonzza a lágy kék ég háttér előtt bánkódó magas, zöld fák látványa. A fény kölcsönhatása tükrözi Monet képességét a mulandó pillanatok megragadására; a napfény táncol a szénakazlak felületén, meleg, szinte aranyszínű árnyalatot adva nekik. Ezek a szénakazlak, lágyan kerekdedek, élénk színekkel textúrázva, a természet és az ember harmóniáját sejtetik - egy évszakra való bőség, amely készen vár a betakarításra.

A kompozíció élőnek és spontaneusnak tűnik; Monet világos színpalettát használ, amely a nyár végének vagy az ősz kezdetének melegét sugallja. A lila és zöld árnyalatok zökkenőmentesen illeszkednek a földi sárga és barna árnyalatokhoz, fokozva a jelenet érzelmi visszhangját. A szénakazlak és fák elhelyezésében megnyugtató ritmus rejlik, amely a kontemplációra hív, mégis a békés táj részének érzi magát az ember, ébresztve egy lágy szellő és a susogó levelek képét, mintha az idő megállt volna ebben az idilli környezetben.