A jelenet egy nyugodt pillanatot rögzít egy homokos tengerparton, napfénnyel megáldott hajókkal, amelyek párhuzamosan sorakoznak a part mentén. Minden hajó—színétől gazdag—egyedi személyiséget sugároz, a vibráló pirosaktól és kékektől a lágy zöldekig, arra hívva a nézőt, hogy elképzelje azokat a történeteket, amelyeket hordanak. A textúrázott ecsetvonások olyan ritmust teremtenek, amely a lágy hullámok lágy dörömbölését idézi, míg a felettük lévő égbolton dinamikus, élénk felhők kavarognak. A finom mozgás egyfajta békét ébreszt, amelyet belső vágy kever; mintha a kikötött és türelmes hajók a tengert várnák, hogy visszatérjen, és a mellőzött kalandjaikat.

A kompozíció mesterien kiegyensúlyozott, a néző szemét az előtérbe tereli, ahol a legközelebbi hajók pihennek a meleg homokban, egyenesen a horizont felé, ahol a vitorlák rétegei eltűnnek a távolban. Az előtér és a háttér közötti játék a tengeri táj mérhetetlen képe iránti vágyat ébreszt, egy tökéletes ellentéte a gondosan megjelenített részleteknek. Van Gogh élénk színek és spirálisan díszített formák alkalmazása nemcsak a vizuális vonzerőt növeli, hanem érzelmi jengét is fogalmaz meg, amely a művész belső viharát és szenvedélyét idézi. Ez a festmény az őt körülvevő fény, mozgás és a mindennapi, egyszerű jelenetek nyugodt szépségének felfedezéséről szól. Ez egy meghívó arra, hogy panaszkodásainkkal foglalkozva magunkra is gondoljunk, és átéljük, mit jelent a csend káosz közepette.