Álomszerű palettába merülve ez a kompozíció a nézőt egy csendes hegyoldali faluba szállítja, ahol a meleg okkersárgák és a lágy zöldek kellemes harmóniában találkoznak. Az épületek, foltos fényben borítva, vidáman táncolnak a vásznon, formáikat lágy ecsetvonásokkal ábrázolják, amelyek spontán érzést keltenek. Fent, egy finom égbolt bontakozik ki; puha kékjei és fehérje nyugodt hátteret adnak, amely egyaránt kiterjedt és invitáló—suttog a levegőben megmaradó melegségről.

A dús lombkorona élénk zöld árnyalatokban robban ki, ígéretet téve, hogy életnagyságúvá válik a rusztikus bájjal rendelkező, figyelemre méltó helyszínen. Minden ecsetvonás úgy tűnik, hogy életet lélegzik, szinte kézzelfogható örömmel remeg. Itt Renoir nem csupán egy festői jelenetet ragad meg, hanem az érzések lényegét is—meghívás a megállásra, a gondolkodásra és a kertecske megindító egyszerűségének élvezésére. Érezni lehet a szellő finom érintését és hallani a távoli csend zenéjét, mintha egy teljesen más időbe áthelyeztek volna.