Egy ilyen vibráló jelenet nézésével azonnal Az Arles-i napfényes gyümölcsöskertekbe kerülünk, ahol a levegő szinte életben zümmög. Az előtérben meghatározóak a magas, csavarodó fák, amelyek élénk kék kérgük miatt keretezik a vásznat, mint a természet őrzői. Azok a kanyargós formák, a Van Gogh-i kifejező ecsetvonásokban megjelenítve, arra invitálnak, hogy a néző elveszítse magát ebben az élénk tájban. A fák mögött buja mezők és virágzó gyümölcsösök robbannak ki a zöld és fehér szimfóniájában; a virágok táncolnak a meleg szellő puha simogatása alatt.

Mikor a szemed a kép mélyére ró, felfedezhetsz festői házakat, amelyek a láthatáron szétszóródnak, lágy sárga és piros árnyalatokban festve, kontrasztban a mezők hűvösebb tónusaival. Egy magányos figura úgy tűnik, hogy a virágok között dolgozik, talán elveszve a gondolataiban, vagy egyszerűen csak élvezve a környező szépséget. A kompozíció magával ragad; minden ecsetvonás rezonál Van Gogh szenvedélyes ölelésével a természet felé.

Ennek a műnek a érzelmi hatása mély; sejte a csendes töprengés pillanatát. A színek palettája, gazdag kékséggel, élénk zöldekkel és virágzó fehér akcentusokkal, tökéletesen megragadja a tavasz szépségét. Ez a festmény, amely olyan időszakban készült, amelyet a művész személyes viharai jellemeztek, tanúbizonyságát adja az ő határozottságának és a vidéki szépség iránti megmásíthatatlan vonzódásának. Van Gogh képessége, hogy mély érzelmeket közvetítsen a színek és formák révén tartós benyomást kelt, meghívja a nézőt, hogy elmélkedjen a természet, a szépség és az emberi állapot finom egyensúlyáról.