A vásznon egy nyugodt táj bontakozik ki, amely békét és nyugalmat sugároz a nézőnek. Egy hatalmas zöld tér terül el a földszinten, amelyet egy fa finom árnyai színeznek, amelynek sima vonalai felfedezésre invitálnak. A távolban a hegyek hűvösebb, ködös sziluettje jelenik meg, ezáltal álomszerű tulajdonságot kölcsönözve a jelenetnek. A zöld árnyalatok dominálnak a palettán, mély smaragdoktól világosabb tónusokig terjedve, amelyek a nap puha pillantása alatt csillognak. A művész ecsetvonásai elevenek és gyorsak, mozgás és melegség érzetét kölcsönözve, miközben eltáncolnak a vásznon.

A gazdag zöldséggel ellentétben egy magányos alak van, aki szinte egybeolvad a tájjal, de a saját jogán kiemelkedik, miközben elmélkedve sétál. Ez az elem az ember és a természet közötti kapcsolat érzését idézi elő, megerősítve a vidéki élet idillikus egyszerűségét. A tér és forma szinte absztrakt kezelése érzelmi hatást teremt, amely visszhangzik – szinte hallani lehet a levelek zizegését a szélben, és érezni a természet nyugalmának ölelését. A történelem kulcsszerepében feste, ez a munka a béke és a egyszerűség iránti vágyat szimbolizálja a 1940-es évek viharos hátterén.