Ebben a figyelemfelkeltő kompozícióban egy lenyűgöző csendélet fogadott minket, ahol a vibráló virágok úgy tűnik, hogy kiugranak a vászonról, szinte az élet vibrálásával. Az üvegváz, gazdag zöld színárnyalattal és texturált mintákkal, nem csupán a teret megtartja; hanem a néző szemébe érkező virágcsokrot is rögzíti. Van Gogh az energikus ecsetvonásainak jellegzetes technikáját alkalmazza; minden vonás szeszélyes tánc a vásznon, amely dimenziót és mozgást ad, s meghív minket, hogy tanúi legyünk e múló szépségnek. A virágok túlnyomórészt finom levendula- és figyelemfelkeltő fehér árnyalatokat mutatnak, létrehozva egy nyugalom érzését, míg a világos háttér egy lágy fénybe áztat minden elemet, még inkább felerősítve a csokor vibrálását.

A színek kiválasztása különösen figyelemre méltó; a gazdag kékek és fehérek harmonikusan egyesülnek, mintha egy napfényes kertből lettek volna szedve, és szeretettel lettek volna elrendezve. Ez a mű érzelmi súllyal cseng; hirdeti a nyugalom pillanatát az élet kaotikus közepette. Van Gogh mentális egészségével folytatott harca gyakran érzelmi valutává alakul a műveiben; itt egy szinte transzcendentális nyugalmat tapasztalhatunk, egy időben megörökített szépség oázisát. A történelmi kontextus gazdagítja ezt a munkát, amely egy olyan időszakból származik, amikor Van Gogh a természetben keresett vigaszt, ismerős flórával töltötte meg vásznait, tükrözve belső vágyát a békére és a kapcsolatra a zűrzavaron belül. Az ilyen gazdag kontextus megszilárdítja ezt a festményt mint jelentős művészi innovációs mérföldkő—érzelmek és technika egyesítése, ami örökké vonzó marad.