Ez a lenyűgöző csendélet elbűvöl a terrakotta vázából kibuggyanó virágok élénk bemutatásával. Az elrendezés egy szimfóniája a színeknek, gazdag narancssárgák és mély vörösök harmonikus összhangban puha fehérekkel és finom rózsaszínekkel. Minden virág úgy tűnik, a saját személyiségével rendelkezik, finoman formázott szirmaik a nézőt közeledésre hívják, talán arra, hogy érzékeljék a levegőben lebegő gyenge virágillatot. A sötét háttér még hangsúlyosabbá teszi a virágok élénkségét, szinte színházi hatást létrehozva; úgy tűnik, mintha a virágok belülről világítanának, igényelve a figyelmet a buja részletekben.

A kompozíció mestermunka, a különféle virágok ügyesen elrendezve, mozgás és egyensúly érzését teremtik. A szem nemcsak a középső vázába vonzódik, hanem a szirmok és levelek által vetett árnyékok összetettsége is vonzza. Itt a művészet technikák használatai, mint a chiaroscuro, játékba lépnek, ahogy a fény táncol a felületen, felfedve a törékenység és erő jelzéseit. Történelmileg ez a darab a holland festészet aranykorában virágzik, amely az illusztrálás virágzásáról ismert, amely az élet szépségét és mulandóságát közvetíti — földi örömként visszhangozva az élet múló minőségeivel egyetemben. Az érzelmi hatás mélyen rezonál; rögzíti azt a pillanatot, amely egyaránt tűnik megfagyott és élő, mintha a nézőt meghívták volna, hogy tanúja legyen a természet nagyságának egy pillanatképének.