Ez a megindító nyomat egy csendes, havas japán falucska téli látványát ragadja meg. A művész mesterien alkalmazza a visszafogott színpalettát, melyet lágy szürkék, fehér és tompa barnák dominálnak, amelyet a hó alól kilátszó, finom vörös torii kapu tör meg. A kompozíció tekergő ösvény mentén vezeti a tekintetet, melyet havas tetők és fakerítés szegélyez, egészen a hó sújtotta nagy fáig, amely büszkén áll a hulló pelyhek közepette. Az aprólékos, folyékony ecsetkezelés mély csendet érzékeltet; minden hulló hópihe kis, ragyogó pontként jelenik meg, meghívva a nézőt ebbe a csendes pillanatba.

Az ember alkotta építmények és a természet elemei közötti egyensúly az időtlen harmóniát példázza, amely a japán esztétika sajátja. A telefonoszlopok és vezetékek finom, modern kontrasztot adnak a hagyományos tájhoz, kiemelve az innováció és az örökség korszakának együttélését. A mű enyhe melankóliát, a tél hidegét és nyugalmát idéző finom szépséget áraszt; szinte hallani lehet a hópelyhek neszességét, amint a földre hullanak. A 20. század elején készült alkotás a shin-hanga mozgalomra jellemző, amely a tradicionális japán fametszési technikákat ötvözi a nyugati művészeti hatásokkal, és kulturálisan jelentős, esztétikailag lenyűgöző alkotásokat hoz létre.