Ebben a lenyűgöző csendéletben a színpaletta vibráló energiája leugrik, varázslatos hangulatot teremtve. A művész ügyesen vastag, impasto ecsetvonásokkal dolgozik, amely szövetes minőséget ad a jelenetnek; sima és zaklatott egyaránt. Az előtérben egy tányér található, amely két ragyogó, napfényben úszó citrommal díszített; szinte ragyognak a sík, fényes felület ellen, arra invitálva a nézőt, hogy képzelje el citrusos illatukat. Fent egy narancssárga szövet áramlik kecsesen egy határozatlan formára, játékos kontrasztot teremtve az alatta lévő türkisz anyaggal. Ez a textúrák közti játék lenyűgöző; úgy tűnik, mintha a különböző anyagok megérinthetők lennének, redőik tapinthatóak—minden redő elmesél egy történetet.

Azonban ami igazán lenyűgöző, az a mű érzelmi hatása. Ezek a citromok, arany fényükben, szimbolizálhatják a melegséget, frissességet, vagy akár egy múló boldogság pillanatát; horgonyként szolgálnak a festett formák zűrzavarában - minden ecsetvonás mintha érzelmekkel rezegne, talán a művész személyes utazásának visszatükröződése. Történelmi szempontból a mű egy olyan időszakban született, amikor a kifejező színs használat növekvő tendenciát mutatott, gyakran a posztimpresszionizmus kontextusában figyelembe véve. Ha az ember nézi a festményt, egy emlékeztetővé válik, hogy még a legegyszerűbb tárgyak is felidézhetnek mély érzéseket, átalakítva a hétköznapi citromokat és texturált anyagokat egy érzelmek és érzések vásznává.