Ebben a lenyűgöző csendéletben a néző egy gazdag virágmintázatba merül, ahol minden szirom rendkívüli ügyességgel van ábrázolva. A váza, amely a cseréptervezésében egyszerűnek tűnik, egy varázslatos kompozíciót tartalmaz, amely tele van rózsákkal, pünők és finom vadvirágokkal, amelyek egy élénk táncban összekapcsolódnak, megragadva a tavasz lényegét. A virágok finom rózsaszínei és ragyogó fehérjei mély smaragdra zölddel ellentétezhetők, élénk kontrasztot alkotva, amely felhívja a figyelmet. A pillangók köröznek a csokor körül, egy kedveskedő hangulatot adva—szinte úgy tűnik, mintha flörtölnek magukkal a virágokkal. A háttérben finom arany tónus, amely egy kis luxust ad ennek a virágbombának; szinte érezni lehet a lágyságot, amely a műből származik, mintha a természet életet adott volna neki.

Ahogy a szem lefelé halad, a kompozíció egyensúlyát megőrzi a sötétebb levélke világosabb szirmokkal való stratégiai elhelyezkedésén keresztül—az artist szín dinamikákkal való finom megértésének bizonyítéka. A fény és árnyék játékához való kölcsönhatás tovább fokozza az emocionális hatást, a festményt egy múló szépség érzésével tölti el; az ember elkerülhetetlenül felismeri a virágok múló szépségét. A történelmi kontextus itt fontos szerepet játszik: a XVIII. század az a korban, amikor az emberi természetet tiszteletben tartották, a virágos csendéletek pedig a gazdagság és a mindennapi életben megtalálható bonyolult szépség tükre lettek, így az ilyen műveket nemcsak művészetként, hanem az élet ünneplésének, az önállóságnak választották.