A festmény a sötét háttér előtt drámaian megvilágított aranydurbincsból álló, feltűnő csendéletet mutat be. A művész fény- és árnyékkezelésének nagyszerűsége azonnal megragadja a figyelmet; a halak, melyek kissé rendezetlenül helyezkednek el, úgy vannak megvilágítva, hogy kiemeljék textúrájukat, a csillogó pikkelyektől a tágra nyílt szemekig. Engem vonz a hideg, ezüstös hús és a meleg, vöröses-narancssárga színek közötti kontraszt az uszonyokon és a kopoltyúkon – ez egy vizuális lakoma!

A kompozíció egyszerű, mégis erőteljes; a sötét háttér felerősíti a halak jelenlétét, szinte kilépnek a vászonról. Érezhető a közvetlenség, az érzés, hogy egy múló pillanatba botlottunk. A művész ecsetvonásai lazák és kifejezőek, nyers, szinte ösztönös minőséget kölcsönözve a darabnak. Az érzelmi hatás tapintható, mely a szépség és az élet mulandóságának érzését idézi. Ez a megfigyelés és a reflexió idejéről beszél.