Egy nő, látszólag mély álomba merülve, uralja a vásznat; alakja, puha, éteri fényben fürödve, a burkoló sötétségből emelkedik ki. A művész mesterien alkalmazza a fény és árnyék finom kölcsönhatását, a derű és az önvizsgálat érzetét keltve. Szinte hallani lehet a lélegzetvételének finom emelkedését és süllyedését, érezni lehet az álmai súlytalanságát. Az ecsetvonások, bár inkább sugalmazóak, mint pontosak, figyelemre méltó érzékenységgel adják vissza a szövet textúráját és az arcának finom kontúrjait. A csendes szemlélődés érzetét idézi. Ez a műalkotás az emberi psziché megható felfedezése, egy vizuális költemény, amely a belső titkokról suttog.