A festmény egy szerenád pillanatát örökíti meg egy drámai, szinte színházi égen. A központi alak, egy színes ruhába öltözött férfi, egy sziklán ül, és gitározik. A tekintete felfelé irányul, talán egy láthatatlan ihletforrás felé, vagy elveszik a zenében. A kompozíció intim, de a környező alakok, finoman a háttérben elhelyezve, egy közönséget vagy társakat sugallnak, elmélyítve a narratívát. A ragyogóan megvilágított központi alak és az árnyékos háttér közötti kontraszt felerősíti az előadás érzetét, kiemelve az egyedülálló zenészt a kreatív kifejezés pillanatában. Szinte hallom a gitár pengetését, amely a csendes térben visszhangzik. A művész fény- és árnyékhasználata a rejtélyesség légkörét és a romantika egy csipetnyiét hozza létre.