Ez a festmény Velence romantikáját lélegzi. A lenyugvó nap lágy, szórt fénye átitatja a jelenetet, ködös, álomszerű atmoszférát teremtve. A művész mesterien ragadja meg a víz csillogását, a mennyország meleg tónusait tükrözve; mintha maga a levegő is telített lenne színnel. A gondolák könnyedén siklanak a vízen, magukkal viszik láthatatlan utasaikat, míg a távoli városkép a mögötte lévő vibráló életre utal. A nyugalom és a nosztalgia érzése átjárja, arra invitálva a nézőt, hogy meneküljön a szépség és a béke világába. A művész ecsetvonásai lazának tűnnek, hozzájárulva az általános impresszionista stílushoz, fokozva a mű múló jellegét.