A jelenet komor, felhős égbolt alatt bontakozik ki; a barnák, szürkék és a színek tompa palettája melankolikus és elegáns hangulatot teremt. A kompozíciót erős függőlegesek tagolják; magas, karcsú fák állnak egy épület impozáns homlokzata mellett, mely éles kontrasztot képez az alatta összegyűlt nyüzsgő tömeggel. A szórt fény- és színpontok az utca életének energiájára utalnak. Az összhatás egy csendes megfigyelés, egy pillantás a párizsi sugárút mindennapi pillanataiba.

A piros, kék és sárga lufik halvány utalásai élénk örömöt sugárzó fókuszpontokat kínálnak a szemnek. A művész technikája merész ecsetvonásokat és a perspektíva szándékos ellaposítását foglalja magában, ami posztimpresszionista stílusára jellemző. Ez a megközelítés leegyszerűsíti a formákat, a jelenet esszenciáját desztillálja. A festmény a nosztalgia érzését kelti, mint egy megbecsült emlék, mely az időben megörökítve, arra invitálja a nézőt, hogy megálljon és elmélkedjen.