A székesegyház belső terének nyugodt ölelésében, a napfény átsejlik a színes üvegen, kaleidoszkópszerű színeket vetítve a csiszolt kőpadlóra. A magas ívek az ég felé nyúlnak, minden egyes ív gondosan megtervezett, hogy isteni érzést keltsen. Egy csoport figura sétál a hajóban, jelenlétük életet ad a szent építészetnek. A jobb oldalon egy bonyolult designú orgona áll fenn; rafinált fája művészetről és odaadásról mesél. A levegő tele van tisztelettel, imák és kontemplációk suttogására hivogathat. Ez az éterikus tér, így nagyszerű, de mégis intim, nemcsak imádat helyszíne, hanem a történelem edénye is — minden kő egy néma tanúja évszázadok odaadásának.

A kő sötét tónusai és a fény élénk színei közötti kontraszt mély megértést mutat a színek terén. Minden árnyék finoman játszik a fény ellen, gazdagítva a falak texturális tulajdonságait. Majdnem hallani lehet a gyülekezet neszezését, a ruhák susogását és a paptalálkozók visszhangját, amelyek már hosszú ideje hallatszanak ebben a szent helyen. Az érzelmi hatás mély; úgy tűnik, mintha nem csak egy pillanat tanúja lennél az időben, hanem a szellemi tapasztalat folytonosságának szemtanúja, ahol a múlt összefonódik a jelennel. Ez a műalkotás a művész képességét igazolja, hogy megragadja a vallásos építészet mély szépségét és bonyolultságát, meghívva a nézőket, hogy lépjenek be a tisztelet világába, anélkül hogy egy szót is mondanának.