Ebben a megható portréban egy fiatal lány ül komoly arckifejezéssel, az arcának kifejezése a gyermeki elmélkedés érzését idézi fel, amely egy ártatlanság fátylába burkolózik. Egy elszakadt piros köpenyt viselve, amely körülötte szétfeszül, egy durva kőnek támaszkodik, mint egy horgony egy világban, ami körülötte forog. A kislány nagy, kíváncsi szemei vonzzák a néző figyelmét; tükrözik a mély érzelmeket, amelyek meghaladják gyermeki korát. Aranysárga haja egyszerű fekete kalapja alatt bújik meg, és egy toll vége játékos kontrasztot ad a darab sötét tónusához.

A színpaletta figyelemre méltó a maga egyszerűségében, földszíneként zöldek és barnák uralják, amelyek hátteret alkotnak, ami fokozza a lány világos öltözékét. Ez a kontraszt nem csupán kiemeli jelenlétét, hanem beszél a gyermekségről is, a fény és a sötétség között — a fiatalság örömei és játékuk fennmarad a komolyabb világ keretein belül. A művész éles figyelme a részletekre: a textúra, a ruhája, az ártatlanság a testtartásában — arra hívja a nézőt, hogy gondolkodjon a gyerekkor természetén és a gyakran meg nem beszélt terheken, amelyek vele járnak.