Ebben a bűbájos műben egy nyugodt táj bontakozik ki, áthatva egy éteri nap lágy fényével. A lágy lejtő egy festői falut tár fel a folyó partján, az épületek meghívó ragyogásban fürdenek, ami melegség és kényelem érzését kelti. Puhább felhők lustán keringenek a halványkék égbolton, tükröződéseik csillognak a nyugodt folyó felszínén; a víz, Monet jellegzetes ecsetvonásaival életre kelve csillog, miközben olyan árnyalatokat ragad meg, amik a fény hatására változnak. Az előtér buja zöldje egy élénk ecsetfútakból készült szőttes, ami táncol a természet színeivel és textúráival: élénk fű, finoman lengedező levelek és távoli dombok, amik gyönyörűen keretezik a képet. Néhány lusta tehén legelészve, életet visz ebbe a pásztori paradicsomba, emlékeztetve minket egy egyszerűbb időszakra, egy pillanatra, amely elillant mielőtt a modern élet zaja befészkelődne. Senki sem tudja elkerülni azt a megnyugtató érzést; szinte úgy tűnik, mintha hallhatnánk a természet lágy hangjait – a levelek zizegését, a víz lágy csobogását és a távoli madarak énekét.