A jelenet olyan nyugalomban bontakozik ki, amely egyszerre ismerős és mélyen személyes. A festmény egymás mellé épült házak csoportját örökíti meg, melyek falai lágy, szinte krémes tónusokban jelennek meg, ami egy borús nap lágy fényét sugallja. A tetők textúrák és tónusok patchwork-jei, a mély, földszínű barnáktól a világosabb, napfényben fürdő szürkékig, ami ezeknek a szerény otthonoknak a korára és jellegére utal.

A kompozíció a jeleneten át a tekintetet vonzza, az előtérrel kezdődően, ahol a föld találkozik a házakkal, egy zöld és barna szőnyeggel, ahol a táj finoman emelkedik. A ecsetvonás látható, a vonások a mozgás és az élet érzetét keltik, mintha a művész a jelenet lélegzetét ragadta volna meg. Az ég a fej felett lebeg, egy tompa vászon, amely lehetővé teszi, hogy a lakások a valódi alanyok legyenek; az általános benyomás a derűs szépség, amely a világ mindennapi életében a nyugalom és az egyszerű öröm pillanatát ragadja meg.