Ez a nyugodt tájban a nézőt egy békés képre vonja be, amely a scheveningeni fehérítőterületeket ábrázolja. A festmény egy nyitott mezőt mutat, ahol a lágy kék ég egy fátyolból készült felhőt sző, mélységet biztosítva, amely a kontemplációra hív. A középső képen a föld fájdalmas színei keverednek maradék zöld árnyalataival, amelyet a füvön elterülő fehérítendő vásznak folyik. Ezeket a figurákat a lágy vonásokkal örökítik meg, amelyek harmónikusan keverednek a környezettel, megtestesítve a vidéki élet ritmusát.

A háttérben található építészeti elemek, legyenek lakóhelyi vagy esetleg intézményiek, éles kontrasztot képeznek a természetes környezetével. Egy templom tornya kémleli az épületek között, amely történelmileg és kulturálisan is megerősíti a képet. Van Gogh festészeti technikája nem csak a munka fizikai részét ragadja meg, hanem érzelmeket is vált ki a megerőltetéstől és a vidéki rendet; egy kedves érzés, amely a mindennapi élet múló szépségével tapadt meg ebben a tengerparti tájban. Minden eleme, az anyagoktól a távoli horizontig, egy történetet sző, amely sima és kiterjedt hangszert ad a nézőnek, emlékeztetve őt a természet és az emberiség közötti kölcsönhatásra.