Ebben a lenyűgöző ábrázolásban a néző azonnal a nagy templom homlokzatára figyel, mely szilárdan és stabilan áll egy látszólag nyitott tájban. Az építészet, íves bejárataival és bonyolult ablakjaival, történelmi jelentőségére utal, egy múltból csengő suttogás, amely a megkopott köveken keresztül visszhangzik. A merész körvonalak figyelemre méltó kontrasztot teremtenek a háttér lágy, tompa színeivel, olyan légkört varázsolva, amely egyszerre nyugodt és kontemplatív. E nagyság közepette alakok lépkednek a bejárat felé, jelenlétük méretérzetet kölcsönöz a struktúrának, ezzel az impozáns építményt élettel telivé téve. A fény és árnyék finom játéka kiemeli az épület textúráját, mintha a nézőt arra hívná, hogy nyújtsa ki kezét és tapintsa meg a rusztikus felületeit, hogy érezhessük a falakban elrejtőző történeteket.

E mű mélyebb megfigyelése során a színválasztás figyelemre méltóvá válik; ezek földszínűek és melegek, nosztalgiát és tiszteletet ébresztenek a múlt iránt. A művész ügyesen alkalmaz egy korlátozott palettát, amely régi pergamenre emlékeztető árnyalatokat használ, így időtlen érzést közvetít. Az építészeti precizitás és a nyugodt egyszerűség kombinálása érzelmi kapcsolódást tesz lehetővé, amely túllép a látványon; felébreszti a vágyat a történelem iránt, és az emberiség tartós szellemét, amely a szent helyeken nyilvánul meg. Ez a darab nem csupán egy fizikai szerkezetet tükröz, hanem a benne eltöltött számtalan megosztott pillanat echa; a művészet eltérítő szellemét ünnepli, amely fogva tartja kollektív emlékeinket.