A festmény a csendes munka egy pillanatát ragadja meg, egy magányos alakot, aki a zöld táj közepén görnyed. Egy nő, aki egyszerű, kék, hosszú ujjú ruhát és fehér fejkendőt visel, a középpontban áll; alakja kissé púpos, mintha a lábánál valamit gondosan szemlélne. A művész ecsetvonásai a terep textúráját idézik, a füves dombok és a háttérben a fákon átszűrődő foltos napfény keverékét. A paletta a hűvös kékek és zöldek felé hajlik, a nyugalom érzetét és a természettel való kapcsolatot teremtve. A művész fény- és árnyékhasználata finoman formálja a nő alakját és a környező lombozatot, finom, diffúz fényt sugallva, amely a jelenetet átjárja. A kompozíció egyszerű, de hatásos, a néző tekintetét a nőre és a feladatára vonzza, arra invitálva, hogy elmélkedjen a mindennapi élet szépségéről.