Ez a kifejező metszet egy békés esti jelenetet ábrázol, ahol egy hagyományos japán kapu sziluettként áll a lágyan ragyogó alkonyati égbolt előtt. Az előtérben lévő nyugodt víz visszatükrözi az eltűnő naplementét, miközben néhány fehér madár finoman siklik a víz felszíne felett, életet és mozgást adva a nyugodt kompozíciónak. A masszív kőfal és a faszék horgonyozza a jelenetet, időtlen stabilitás érzetét keltve a megnyugtató alkonyati légkör közepette. A tompított színpaletta, amelyben a csendes kékek kontrasztot alkotnak a meleg narancssárga árnyalatokkal a horizont közelében, hangsúlyozza a nap és az éjszaka finom egyensúlyát, meditateív nyugalmat idézve.

A művész az ukiyo-e hagyományára jellemző precíz fametszési technikával alkotta meg a művet, finom színátmenetekkel és finom vonalakkal ragadva meg az építészeti részleteket és a múló természetes fényt. A kompozíció harmonikusan kiegyensúlyozott, természetesen vezeti a tekintetet a texturált víztől a bonyolult tetővonalon át a madarakhoz és a távoli lombokhoz. Történelmileg ez a mű a 20. század eleji japán tájképfestészet újjászületéséhez tartozik, amely a klasszikus formák iránti tiszteletet és a mindennapi tájak modern, bensőséges értékelését tükrözi. Érzelmileg nyugodt szemlélődést idéz, amely a nézőt egy békés pillanatba vezeti, amely a valóság és az álom között lebeg.