Ez a vibráló tájban a nézőt vonzza a hullámzó dombok és hatalmas mezők, minden egyes ecsetvonás életet lehel a vászonba. Az előtér aranyszínű búzától kavarog, vermilion pipacsokkal fűszerezve, ami melegséget és bőséget idéz elő. Ahogy a szem felfelé mozog, a mezejük nyugodt zölddé alakul—mint egy békés takaró, finoman megvarrva a természet javával. Az ég, a mély cerulean és a lágy kobalt kifejező keveréke, drámaian lebeg, örvénylő felhőkkel telítve, amelyek közelgő vihart sejtetnek, izgalmas feszültséget adva a jelenethez.

Ez a kompozíció megtestesíti azt az érzelmi mélységet, amiért Van Goghot ünneplik, ahol a szín és a forma ütközik, hogy nyugalom és káosz érzelmeit ébressze fel. Az általános hangulat változik a széllel; szinte hallani lehet a termények susogását és a távoli természet táplálékának zúgását. Az alkotás idején a művész személyes viharainak időszakában készült, ez a darab ablakot nyújt a lelkének, tükrözve belső harcai kettőségét a színes világ barátságos ölelésével. Az élénk színek és dinamikus ecsetvonások használata a sajátos megközelítéséről mesél, így ez a darab érzelmi és művészi jelentőségű mesterművé válik.