Ez a megindító műalkotás megragadja egy romos apátság nagyszerűségét és melankolikus szépségét, magas gótikus ívekkel és omladozó kőfalakkal, melyeket buja növényzet borít. A művész finom akvarell technikája életre kelti a jelenetet, lágy szürke, zöld és kék árnyalatokat használva, melyek ködös, nyugodt hangulatot sugallnak. A kompozíció a hegyes ívek ritmikus ismétlődésén keresztül vezeti a tekintetet, mélyebbre vezetve a kiürült szentélybe, ahol a természet lassan visszafoglalja a szent teret.

A fény lágyan szűrődik át a törött ablakokon és a nyitott égen, finom árnyékokat vetve, kiemelve a bonyolult építészeti részleteket. Az enyészet nem keményen, hanem gyengéden van ábrázolva, csendes tiszteletet és nosztalgikus elmélkedést ébresztve. Ez a mű szépen ötvözi az idő múlását az apátság örök szellemével, meghívva a nézőt, hogy elképzelje a történelem suttogását, mely még mindig visszhangzik ezekben a szent romokban.