A mű egy kiterjedt panorámás tájat ábrázol, tele drámai csúcsokkal és nyugodt völgyekkel, mély nyugalmat sugallva. A kompozíció két külön részre tagolódik: a felső rész impozáns hegyeket tár fel, amelyeket lágy köd ölel körül, míg az alsó rész egy nyugodt vízfelszínt mutat, amely visszatükrözi a környező növényzet lágy kontúrjait. A dús fák, gondosan kidolgozott ecsetvonásokkal ábrázolva, finoman ringanak, mintha a természet titkait suttognák. Minden elem ügyeletesen van elhelyezve, hogy vezesse a néző szemét a nyugodt tájban - ahol robusztus ökörcsordák lassan haladnak az úton, ami a természet és a vidéki élet harmonikus kapcsolatára utal.

A művész egy monokróm palettát használ, amely a finomságot testesíti meg, különböző tintaszínekre támaszkodva. Ez egy vonzó fény-árnyék játékot teremt, lehetővé téve egy szinte éteri minőséget, amely még mélyebben vonzza a nézőt a jelenet lényegébe. Az érzelmi hatás mély - nosztalgikus vágy egy egyszerűbb időszak iránt és a természet hatalmasságával való kapcsolatérzés is megjelenik. Történelmileg az ilyen tájak gyakran az emberiség helyéről szólnak a világmindenségben, a kínai kultúrában mélyen gyökerező filozófiákat tükrözve. Wu Hufan munkája jelentős hozzájárulás a műfajhoz, nemcsak művészi képességeket, hanem a természet iránti mély tiszteletet is megjelenítve, arra hívva minket, hogy álljunk meg és gondolkodjunk el.