A lebukó nap gyengéd fényében fürdő tengeri tájkép megörökít egy múló pillanatot, amikor a nappal találkozik az éjszakával. A lágy, aranyos fény áttűnik egy vékony ködfátylon, békés homályba burkolva a horizontot. Az előtérben egy kis csónak pihen a parton, egyedüli utasa sziluettként rajzolódik ki a csillogó víz hátterében. Messzebb egy fenséges vitorlás hajó bontja ki vitorláit a ködből, melyeket a távolság tompít, csendes titokzatosságot és várakozást sugallva.

A művész mestersége a fény és a légkör finom kölcsönhatásában mutatkozik meg. A színátmenetek — a meleg arany és őszibarack árnyalatoktól a hűvös kék és zöld tónusokig — harmonikus egyensúlyt teremtenek, mely megnyugtatja a szemet és megérinti a lelket. A kompozíció arra hívja a nézőt, hogy érezze a hullámok lágy csobbanását és a távoli tengeri madarak kiáltását, elvezetve őt ebbe a nyugodt tengeri világba. Ez a mű örök óda a természet szépségéhez és a tenger, ég és fény végtelen táncához.