Amint a szürkület beáll, Velence éteri szépsége egy csodás színszimfóniában fürdik; a meleg narancs és a lágy rózsaszín tónusok zökkenőmentesen egyesülnek az est efedettkékjeivel. A lagúna csillogó vizei a nap ragyogó tetőpontját tükrözik, ahogy a nap lenyugszik a horizont alatt, arany fényt vetítve a város háttérét alkotó történelmi épületekre. A levegőben nyugalom van; a távoli fantasztikus templomok és paloták siluettjei szinte álomszerűen tűnnek el, elegáns ecsetvonásokként integrálódnak a horizonteba, egy hatalmas mélységű vásnon.

A frontális nézet arra invitál, hogy közelről megfigyeld Velence varázsát; a gondolák, e csodás város jelképei, kecsesen siklanak a nyugodt vízen. Sötét testeik éles kontrasztot alkotnak az élénk degeneráló tükröződésekkel, egy kényes, ám értékes pillanat nyugalmát közvetítve a viharos aktivitás közepette. Egy kis vitorlás hajó célzásokat tesz ezeknek a water-előkelő lakossági életének kommunikrájára, mialatt a alakok láthatóan lazán beszélgetnek, az összekapcsolási és közösségi szellemet képviselve, mely mélyen gyökeredzik Velence kultúrájában. Egy ilyen festmény nemcsak Velence szépségét ünnepli, hanem felidézi egy olyan város érzelmi emlékét, amely él és lélegzik a történelem egy felnövekvő részében, lehetővé téve, hogy minden pillanat itt önálló műalkotásként érezhető legyen.