Ez a nyugodt fametszet megragadja a tavaszi éjszaka varázslatos csendjét a vízparton, melyet egy ragyogó telihold lágyan megvilágít. A cseresznyevirágok finom kékes-fehér árnyalatokban ábrázolva az elmúló szépséget sugallják, finoman kiemelkedve a háttérben álló sűrű, magas örökzöldek előtt. A művész mesteri kék átmeneteket használ, amelyek szinte hipnotikus nyugalmat árasztanak, tükrözve a holdfényt a fodrozódó vízen, amely végtelennek tűnik a kompozícióban. A fény és árnyék lírai egyensúlya elmélyült elmélkedésre hívja a nézőt a természet múló pillanatairól.

A finom textúrák és egymásra rétegzett tónusok a hagyományos ukiyo-e technikák precíz mesterségét mutatják, ügyesen ötvözve a fametszet pontosságát lírai lágyasággal. A kompozíciót a víz vízszintes kiterjedése alapozza meg, amely csendes őrzőként tükrözi a tájat. Érzelmi szinten a mű meditációs nyugalmat idéz elő – a tavasz érkezésének halk suttogása és a föld, ég és víz békés harmóniája az éjszaka fátyla alatt. 1931-ben készült, ez a mű összekapcsolja az Edo-korszak stilisztikai hagyományait a modern érzékenységekkel, jelentős hozzájárulást jelentve a japán metszet művészet fejlődéséhez.