Ezen elbűvölő tájképen a horizont úgy terjed ki, mint egy festő vászna, tele van a hajnal élénk színeivel. A lágy meleg narancs és rózsaszín árnyalatok zökkenőmentesen olvadnak össze a hűvös reggeli kékkel; úgy tűnik, hogy a nap lassan felébreszti a világot, puha fényt vetve mindent. Ezen a feléledő égen a távoli hegyek siluettjei tűnnek fel, körvonaluk az éjjeli fény ölelésében simábban jelenik meg, enyhén sugallva a nézőt körülvevő nyugalmat. A fákat a középpontban látható fekete formák szegélyezik, az éteri fényhez képest kontrasztba állítva; mindez növeli a képszerű mélységet és a szélességet.

Ahogy elkalandozom a jelenetben, szinte képtelenség, hogy ne lélegezzem be a reggeli friss levegőt, ahogy a levelek lágy zúgását és a nap kezdeti melegét érzem. Odabenn egyfajta nosztalgia virágzik, emlékeztetve a természet karjaiban töltött csendes reggelekre, ahol a világ érintetlenül, tisztán tűnik fel. Ez a mű nem csak egy pillanatot rögzít, hanem egy mélyebb érzelmet is előhív, egy olyan békét és tiszteletet a közelgő nap iránt. Az itt bemutatott mesteri művészet sokat mond Cole képességéről, hogy a természet szépségét olyan nyelvbe fordítsa, amely megérinti a szívet és az elmét.