Egy nő, akit egy nyári nap lágy, szórt fénye ölel át, a virágok rengetegében áll. A kert a színek kavalkádja; a krémes fehérek és a vibráló rózsaszínek a lombozat liláival és zöldjeivel keverednek. A művész mesterien megragadta a fény játéka a virágokon, mélység és dimenzió érzetét keltve. A távoli világítótorony sugallja a part menti környezetet, ami tovább fokozza a derűs légkört. A kompozíció megragadja a tekintetet, a nő gesztusa a virágpompába irányítja a tekintetünket, invitálva minket, hogy osztozzunk a csendes szemlélődés pillanatában. A festmény lágy ecsetvonásai és ragyogó színei a béke és az öröm érzetét idézik fel, mintha valaki belélegezhetné a virágok illatát.