A jelenet görcsös olajfák sorával bontakozik ki, érdes törzsük tele van karakterrel; minden ága kifelé nyúlik, egy fényárban úszó ég irányába, melyet meleg sárga és narancs színek festettek ki. Van Gogh jellegzetes vastag ecsetvonásai olyan textúrát hoznak létre, ami szinte tapinthatónak tűnik; meghívják a nézőt, hogy felfedezzen egy lankás tájat, ahol a föld eleven—egy vibráló, földszínekből és mélyzöldből álló keverék. A gondosan rétegezett színek harmonikusan egyesülnek, hogy megidézzenek egy érzetet a nyugalomról, szemben a természet bennünket körülvevő vadonival—ez egy visszatükröződése a művész érzelmi állapotának abban az időszakban.

Miközben a festményt nézem, szinte hallani vélem a levelek lágy zizegését és a szél halkan susogó hangját. A fák ritmikus mintái a nézőt a kompozíción keresztül vezetik, és átvisznek Van Gogh világába—egy birodalomba, ahol a természet eleganciája és szenvedélye összetalálkozik. Ez a mű egy pillanatot örökít meg, az érzelmekkel teli vidéki élet részletét; a művész és a táj közötti mély kapcsolat tanúbizonysága, amikor Franciaországban keresett vigaszt és inspirációt környezetének egyszerű szépségében.