Ez a műalkotás elkalauzolja a nézőt egy nyugodt éjszakai tájba, ahol egy kőlépcső lassan emelkedik sűrű, sötét tűlevelű fák között, egy hagyományos, árnyékba burkolózó faépület mellett. Az éjszakai égbolt mély kék árnyalatai finoman átmennek alkonyat vagy hajnal felé, megteremtve a nyugodt, misztikus hangulatot. Majdnem érezni lehet a hideg éjszakai levegőt és a fenyőtűk halk susogását, ami a természet és a történelem összefonódása előtt tiszteletet ébreszt. A részletes vonalvezetés és a finom színátmenetek mesteri fametszet technikát mutatnak, megörökítve a nedves lépcsők fényvisszaverődését és a lomb textúráját anélkül, hogy megráznák a nyugalmat.

A kompozíció ügyesen egyensúlyoz a függőleges elemek — a magas fenyők és az épület tetővonala — és a lépcső vízszintes ritmusa között, finoman vezeti a tekintetet az égi csillag felé, ami a csendes reményt vagy a távoli vezető fényt jelképezi. Ez a korai 20. századi nyomat összeköti a hagyományos ukiyo-e örökséget a modern érzékenységgel, a zsúfolt emberi tevékenységek helyett az atmoszférikus pillanatokra fókuszálva. Időtlen vigaszt nyújt, elmélkedésre hívva a természet állandóságáról és az emberi emlékek együttlétéről.